Mondom én, hogy baj van. Ma hajnalban valaki szó szerint bankot robbantott a fővárosban. Mi a média reakciója? 45 percen keresztül figyeltem a csatornákat. Általában öntudatos libák nagyon-nagy önérzettel beszélnek a szívrohamról, a nyári terveikről, a bemutatóikról és mindenről, ami senkit sem érdekel. Néhány csatornán leadták a hétvégi adás ismétlését. A rádiókban idétlen nevetgélés. Ennyit ér a magyarországi média.

Máshol: addig mutatják a helyszínt amíg a rendőrök is ott vannak. Megy a verseny, hogy valamilyen információt közöljenek az eseményről, szemtanúkat keresnek fel. A szóvivőt kérdezik, nem magánszámot ad elő. És válaszol. A műsorvezető, tudósító, riporter úgy vagánykodik, hogy a mellébeszélőt ösztökéli az érdemi beszélgetésre. Nem engedi, hogy mondja a monológot és azzal kerülje ki a beszédet. Ha a szóvivő csak darálja a közleményét, nem kerül adásba (ugyanis azt a műsorvezető is be tudja olvasni, ha érdemes). Informálni akarják a nézőt. Bostonban a közösségi médiával is versenyre keltek. Nem győztek, de felvették a kesztyűt. Nagyon messze vagyunk ettől, mert cselekvésképtelen pupákokkal vagyunk körülvéve.

Az egyik csatornához műsort gyártó emberek ki vannak akadva. A csatorna vezetőinek üdvöskéjét vissza kellett fogadni a műsorba. Ez még mindegy, mert ez mindig is hatalmi szóval ment. A baj az, hogy azóta a műsor minden 5 perces blokkjában minimum egyszer ajnározni kell ezt a nőt. Az ajnározás részeként minimum 2 pozitív jelzőből álló méltatást kell elmondani a kollégájukról. Ezt látja a néző. Közben a kollégái azzal vezetik le a mérgüket, hogy a nő háta mögött megismétlik a méltatást, majd okádást imitálnak. A nézők ugyanezt teszik a képernyők előtt. Ettől függetlenül a hölgy marad, mert "okos, tehetséges és a nők példaképként tekintenek rá". Na, ja. Ez a magyarországi média egyik menedzsmentje...

Vannak olyan médiavezérek az országban, akik már közel hat éve sejtik vagy tudják azt, amivel egyre többen most szembesülnek: nem kell a szemetük. Ahogyan egyre inkább valódi választási lehetőséget kap a kezébe a néző, elhagyja a korábban örök életűnek tűnő műsorait és csatornáit. A néző nem annyira hülye, hogy a sok idióta reklámot és szennyet akkor is nézze, ha választhat jobbat is.

Itt voltak a franciák, jó volt és nagyon érdekes tanulságokkal járt a falusi turizmusra épülő kísérletem. A történteken keresztül azt hiszem megfejtettem a magyar vállalkozások alacsony minőségének egyik nagy titkát is.

Mindenfajta genderes és feminista meg hasonló érzülettől mentesen a mai éjszaka rájöttem, hogy a lány-lány koalíció miért is nem működik.

Ma éjszaka olyan volt, amilyenre nem számítottam. A nyilvánvaló személyes szimpátia miatt nagyon jól össze tudtunk dolgozni, ott segítettünk egymásnak ahol kellett és hihetetlenül harmonikus volt minden. Soha életemben nem tapasztaltam még ilyesmit. Aztán jött az a pont, amikor a számára fontos történéseken túl voltunk és csak az én dolgaim maradtak hátra. Egy férfi már csak a benne lévő lovagiasság miatt is, segített volna. Nem lett volna kötelessége, de megteszi, mert nő vagyok. Én udvarias, figyelmes vagyok, a másik ember nemétől függetlenül is megteszem. Egy férfival ez nem is tűnt volna fel - ahogy eddig sem vettem észre.

Most azonban a kisasszony elkönyvelte, hogy minden OK, a várakozásokat mondjuk minimum 200 százalékkal teljesítettük túl, legalábbis az ő részéről. Elégedetten távozott és itt is hagyott.

Vagyis amíg a "főműsoridő" tart, hiába jobb egy nő, ha az utólagos ügyek miatt mindenről a rossz érzet marad vissza. Hatalmas tanulság ez a ma éjszakáról. Sokáig nem fogom elfelejteni. (hiszti off)

Még a nyár végén írogattam a szülőfalumról. Akkor megbeszéltük pár helyi emberrel, hogy megpróbálunk több pénzt helyben tartani és a visszatartott pénzt helyben működtetni. Ennek az elmúlt 3 hónapban érdekes eredményei lettek.

Hallgattam az egyik rádióban, hogy mely csoportok, mekkora összegű pénzt kaptak az elmúlt időszakban az államtól. A pénzt elosztották az érintett emberek létszámával. Rájöttem, hogy Magyarország egy különleges ország, mert a legtöbb segélyt focisták és tehetős vállalkozók kapják. Több szót ez nem is érdemel.

Ennyi süketelést a semmiért... Nem észlelik a veszélyt, nem észlelik a problémát. Ennek az egésznek a lényege, hogy élvezkedjünk arra, hogy "mi vagyunk a média" és hitessük el legalább saját magunkkal, hogy miden rendben. Sok-sok olyan állítás hangzik el, ami miatt legszívesebben kimennék és vennék egy pár doboz tojást vagy paradicsomot, aztán dobálgatásba önteném a kritikám. Abból talán értenének. Még ez sem biztos, de én ilyen optimista ember vagyok!

Pár szót a tényfeltárásról, de most nem mocskolom az ihletőm. Megérdemelné, de kitüntetésnek venné. Tőlem meg nem kap olyat.

A konferencia legtaszítóbb szereplői a híradósok voltak, legalábbis a számomra. Ez nagy dolog: alulmúlták a médiahatóság megszólalásait is. Hozzájuk képest a hatóság vezetői aktuálisak és nagyon komoly szakértőknek látszottak. Van abban valami vicces, hogy ilyen alulteljesítési rekordra pont a híradósok képesek.

Nem mintha nem érzékelném a különbséget a megjelent vezetők mögött álló műhelyek mögött. Azt vallom azonban most is, hogy mindegyik elmarad attól, amit én híradónak gondolok. Az, hogy a pocsék minőséget legyártják másfél évtizeden át vagy azt, hogy a pocsékot felül tudják múlni, számomra nem érdem. Ha valaki ki akar lábalni a mocsokból, nem a sorstársaihoz kell mérnie magát.

A konferencián bekiabáltak a pálya széléről is. Ezek egy része haszontalan és érdektelen semmitmondás volt, de egy nagyon klassz megjegyzés is elhangzott. Aligha hiszem, hogy a megjelent médiavezetők ezt megértették, hiszen a kommunikáció nem az erősségük.