Ennyi süketelést a semmiért... Nem észlelik a veszélyt, nem észlelik a problémát. Ennek az egésznek a lényege, hogy élvezkedjünk arra, hogy "mi vagyunk a média" és hitessük el legalább saját magunkkal, hogy miden rendben. Sok-sok olyan állítás hangzik el, ami miatt legszívesebben kimennék és vennék egy pár doboz tojást vagy paradicsomot, aztán dobálgatásba önteném a kritikám. Abból talán értenének. Még ez sem biztos, de én ilyen optimista ember vagyok!

Pár szót a tényfeltárásról, de most nem mocskolom az ihletőm. Megérdemelné, de kitüntetésnek venné. Tőlem meg nem kap olyat.

A magyar valóság az, hogy ilyen létezik tényfeltáró újságírás, de sajnos CSAK valakik ellenében, a szembenálló támogatásával működik. Kérdés, hogy ez nevezhető-e tényfeltárásnak vagy pontosabb megnevezés a kampányeszköz. Nem a választási kampányra gondolok, hanem a folyamatosan működő marketing egyik eszközeként azonosítom őket.

Az irányba állított tényfeltárás lényege, hogy a megrendelők közvetett módon elérik, hogy a tényfeltárással foglalkozó műhelyek csak egy bizonyos irányba legyenek érzékenyek. A „fogyasztó” nem mindig érzi, hogy kik a megrendelők. Vannak felületek, ahol ezt lehet tudni, de például évekig nem lehetett tudni, hogy K.I. kinek dolgozik. Sokan képesek voltak hősként kezelni, de akinek érzékeny füle és szeme volt, hamar megérezte hol vannak a tudósításaiban a csúsztatások. Ő azzal leplezte le a csúsztatásait, hogy amit elmondott és megmutatott, az mind igaz volt, semmit sem hazudott. Amit nem mondott el, nem írt le – az lett volna az érdekes. Most még tartogatom magamnak, hogy ki az a K.I.

A magyar tényfeltárónak nevezett újságírásnak nem csak ez a rákfenéje. A másik rákfene a pénz elosztása. Teljesen más nevet hazudva magamnak, 2 hónapig dolgoztam az egyik hazai nagy-nak. Ők nyíltan kimondták, hogy kíméletlen tényfeltárók lesznek. Összeállt egy szerkesztőség és ismerve a tényfeltárás egyik feltételét, mindenkinek gondosan megtervezett, tisztes fizetést adtak (ez a függetlenség egyik biztosítéka). Ezek a hölgyek és urak a maguk havi tisztes fizetéséért írogattak, de hamar ráébredtek, hogy nem tudnak elég inputot szerezni. Kellenének nekik olyanok, akiknek van rálátásuk az általuk kutatott területekre. Nyugaton eleve ilyen embereket vesznek fel, de a magyar médiában nem ez a kiválasztási szempont. Fizetést csökkenteni nem lehet, új embereket nem lehet felvenni. Megoldás: fogadjunk fel önkénteseket!

Így pályázatot írtak ki. Ingyen lehet elvégezni azt a munkát, amiért mások busás fizetést kapnak. Meglepő módon voltak jelentkezők. A válogatást intéző bizottság tudta, hogy most nem médiaember kell (hiszen azzal már rendelkeznek, csak szakmailag impotensek), hanem olyan, aki tud információt szerezni (mert erre a megfizetett újságíró képtelen – nosza, akkor keressünk ingyen dolgozókat!).
A válogatás első szűrője kifejezetten azt mérte, mennyire lehet a jelentkező versenytársa a fizetett munkaerőnek. Magyarul van-e szakirányú végzettsége. Akinek volt, azt kiszórták, nehogy a végén pénzt kérjen. A második szűrő azt nézte, hogy ki tud információkat szállítani. Ott már kevesen maradtunk, mert a többség csak kész volt bármire, de nem voltak ehhez csatornáik. A harmadik szűrő egy feladat volt, amit végrehajtva hónapokra elegendő inputot kaptak a fizetett újságírók. Ezen a ponton már van teljesítés, de fizetés még nincs, sem szerződés.

A legígéretesebbeket (engem is) „felvettek”. Bár munkaviszony, bármilyen jogviszony nem jött létre, hiszen pénzt nem adnak, csak a munkám kell. Ezt elegánsan önkéntes munkának nevezik, de valójában kizsákmányolás.

Onnan kezdve, nekünk, önkénteseknek kellett volna inputot vinni, a busásan megfizetett újságírók viszont csak fogalmazóként üzemeltek. A rendszer illogikus, mert az induláskor azért kapta a pénzét, hogy vállalja a kockázatot, de most már felmentették a kockázatok alól, helyettük mások, ingyen viselték és viselik.

Eleinte minden önkéntes abban a hitben élt, hogy egyszer majd fizetést kapnak. Össze is hívtak minket meeting-re ahol megtárgyalhattuk a tevékenységünk pszichikai és módszertani nehézségeit. Mindenki hamar ráébredt, hogy itt fizetés nincs, nem is lesz, csak elvárások. Közben látták az autókat amivel leparkoltak a fizetett emberek, szembesültek a munkakörülményeikkel és lankadt a lelkesedésük. Ezzel arányosan csökkent a szállított input mennyisége és értéke is. Úgyhogy kerestek újabb önkénteseket.
Jelenleg legyen elég ennyi, mert ezt az ügyet még elő fogom venni.

Egy érdekes mellékvágány/zsákutca a civil tényfeltárás. Megkerestem a legígéretesebb civil tényfeltárókat. A többségükkel lehetetlen volt három értelmes mondatot váltani. Mindegy miért, ezen a szűrön elbuktak. A megmaradt kevesek annyira tájékozatlanok voltak, hogy a kérdéseik is tele voltak téves előfeltevésekkel. Ez nem baj, de a válaszoknak, neveknek, információknak utána sem néztek, mert nem illett bele a világképükbe. Így a magyarországi tényfeltáró média ügyeit illetően meglehetősen pesszimista vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.