csillaberk 2014.05.23. 10:14

MLM és politika

Megáll az eszem, a politikai paletta szinte teljes spektruma az MLM mögé állt. Nem is akárkik. A baj nagy! Miért? Az ATV honlapján elérhető a felvétel. Az egykori foglalkoztatáspolitikai szakértő, korábban nem is jelentéktelen politikus MLM-re adta a fejét és valami olyasmit…

Itt voltak a franciák, jó volt és nagyon érdekes tanulságokkal járt a falusi turizmusra épülő kísérletem. A történteken keresztül azt hiszem megfejtettem a magyar vállalkozások alacsony minőségének egyik nagy titkát is. Maga a program jól sikerült. A 40 hely hamar elment, a…

Ennyi süketelést a semmiért... Nem észlelik a veszélyt, nem észlelik a problémát. Ennek az egésznek a lényege, hogy élvezkedjünk arra, hogy "mi vagyunk a média" és hitessük el legalább saját magunkkal, hogy miden rendben. Sok-sok olyan állítás hangzik el, ami miatt…

A konferencián bekiabáltak a pálya széléről is. Ezek egy része haszontalan és érdektelen semmitmondás volt, de egy nagyon klassz megjegyzés is elhangzott. Aligha hiszem, hogy a megjelent médiavezetők ezt megértették, hiszen a kommunikáció nem az erősségük. Az egyik mobilcég…

A hétvégén voltam egy rendezvényen, abszolút csak látogatóként. Van valami olyan műszaki dolog, amiért fanatikusan rajongok és annak volt egy jelesnek ígérkezett, de színvonal alattinak bizonyult rendezvénye. Mivel a program élvezhetetlen volt és hatalmas csalódásokat múlt…

csillaberk 2013.08.02. 02:30

A jó HR

Van egy elvem. Ha megbeszélünk egy találkozót, maximum 30 percet várok. Ha nem érkezik meg az illető, akkor feltételezem, hogy lemerült a mobilja, közben bajba került, lerobbant a kocsi, a tömött 7-es buszon van dugóban vagy vesztegel a vonaton 2 állomás között. Nincs sértődés,…

süti beállítások módosítása