csillaberk 2014.07.13. 00:39

Dagonya 2.

Átigazolás, Eörsiék - van tovább?

Akaratlanul lettem fültanúja az átigazolásos dráma második és harmadik fejezetének. Kápé szerint a rivális csatorna elveszi a csatornája jobb embereit. Még mindig vallom, hogy nagy a baj, ha ezekkel az elcsábított emberekkel akarnak nézhetőt művelni. Előre elárulom, de nekik is tudni kellene, hogy nem fog menni.
Aztán hallom Esbé nyilatkozatát, hogy ki kell tartani erkölcsi okok miatt is a csatorna mellett, ebben a nehéz helyzetben. Ezek azzal áltatják magukat, hogy a nehéz helyzetüknek valami nemes szabadságjogi aspektusa van. Személyesen is ismerem többségüket, tényleg hisznek benne. Mivel lassan naponta eldarálják a szövegüket, rákérdeztem, hogy ugyan, miért nem csinálnak komoly hírműsort? Erre már nincs válasz, csak jön a másik mantra, hogy erre van igény. Ami persze nem igaz, már csak a nézők száma sem igazolja vissza.

Életemben először értettem egyet az LMP-vel, amikor vezetőjük az Eörsi-ügyben megnyilatkozott. Ma teljesen véletlenül arra jártam, ahol Kunhalmi, a jövő reménysége osztotta komoly hangon a semmit. Egyből eszembe jutott, hogy milyen pályája volt, miből élt eddig. Körülbelül annyira hihető, hogy érti a szegényeket és a kiszolgáltatottakat, mint amikor a fityesz, az mszp és bajnai milliomosai szólalnak meg. Utólag tudtam meg, hogy a tömeg megtámadta a Pásztor jelölése ellen tiltakozó aktivistát, aki nagyon nem nevezhető jobboldalinak sem. Ugyanazt gondolom, amit az LMP-s leírt. Csak fogadnák már meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaberk.blog.hu/api/trackback/id/tr366504003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása