Az elmúlt eseménydús napok programja a pihenés mellett a politika volt. Váratlanul a politika mennyisége a tervezettnél háromszorosabbra nőtt, mivel a magát két nagyként meghatározó párt is időt és beleszólást kért. Leírom mi történt.

A hétvégén voltam egy rendezvényen, abszolút csak látogatóként. Van valami olyan műszaki dolog, amiért fanatikusan rajongok és annak volt egy jelesnek ígérkezett, de színvonal alattinak bizonyult rendezvénye. Mivel a program élvezhetetlen volt és hatalmas csalódásokat múlt felül, kerestünk valami finom falatozót, hogy legalább ennyi pozitívum legyen a nagy utazásban. A rendezvényről szintén pánikszerűen elmenekülő falusi polgármester felismert és nagy beszélgetésbe elegyedtünk. Megkérdezte, mi okból nem a falujába viszem a cégem egy részét, munkahelyet teremteni.

Van egy elvem. Ha megbeszélünk egy találkozót, maximum 30 percet várok. Ha nem érkezik meg az illető, akkor feltételezem, hogy lemerült a mobilja, közben bajba került, lerobbant a kocsi, a tömött 7-es buszon van dugóban vagy vesztegel a vonaton 2 állomás között. Nincs sértődés, kedves és megértő vagyok. Ha valahova időpontra megyek és az illető nem orvos, akkor maximum 10 percet várok az ajtó előtt. Ha tovább akarnak előszobáztatni, nem engedem. Általában igaz, hogy egy személy fontossága és az előszobáztatás ideje fordítottan arányos.

Úgy alakult, hogy gondom volt a cég költöztetésével. A helyi önkormányzat idiótaságai miatt úgy döntöttem, hogy nem a településen lesz a központunk. Ez nekem kényelmetlen, gondoltam bemegyek a polgármesterhez. Telefonáltam, kaptam egy közeli időpontot. Portán szigorú beléptetés, telefonon ellenőrzik valóban van-e időpont. Felmegyek. 12 perc, de polgi még nem bújt elő, a titkárnője leültetett. Mondtam neki, adjon egy másik időpontot, nem várok tovább. Kaptam. Visszamegyek, 14 perc, polgi ajtója nem nyílik, csücsülök az előszobájában, nézem a titkárnőt. A 14. perc közepén névjegykártyám előveszem, asztalra le. Közlöm, többet nem jövök, mert udvariatlanságnak tartom a várakoztatást, minek van időpont, ha nem tud fogadni. Ha majd a kedves polgi akar valamit, hívjon fel, mondja mikor ér rá és keressen meg, ahol éppen vagyok.

Nem tudom létezik-e tipikusan magyar mentalitás. Van ugyanis egy elméletem, miszerint Európán belül minél északabbra és nyugatabbra haladunk, annál civilizáltabb, értelmesebb a jellemző mentalitás és délre, keletre pont az ellenkezője. Ez a meglehetősen sommás előfeltételezés sokszor igazolást nyert a munkám közben, de éppen Magyarország az, ahol erre cáfolatot találtam. Nem, nem az üzleti és a politikai élet vezetői között, hanem az egyszerű közemberek nagyjából felénél. A gazdaság és a politika területén az elméletem jól üzemel és csak a megfelelő jelzőt nem találom. Szívesen nevezném balkáninak, újabban félázsiainak, de nem szeretném megsérteni sem a balkániakat, sem az ázsiaiakat azzal, hogy a magyar gazdaság és politika vezetőit hozzájuk mérjem. Most, itt, csak a reklám és a média kapcsolatával foglalkozom. Erre kaptam egy nagyon jó példát, ami jól illusztrálja mi a bajom. A példa, a mozi.

Egy magát városnak nevező faluba költöztem. Gondoltam meg kellene ismernem a helyi közéletet, ezért a  szomszéd fáskamrája mellől kiválogattam egy csomó helyi lapot. Megrázó élménnyel kellett szembesüljek. A helyi önkormányzat kommunikációja lényegében a polgármester nyilatkozat-cunamijából áll. Minden lapszámban van róla fénykép és  interjút ad az elmúlt egy hónapról. Szegény ember ráadásul kommunikáció szakon szerzett valamikor diplomát - ezért többet vártam tőle. A helyi "TV" tudósításai is a vele készült interjúkból állnak, tulajdonképpen interjúk alatt elmondja a híreket. Megszereztem a nézettségi adatokat, ha 20 ember megnézi a műsort, az már kiemelkedő számnak számít. Mindez önmagában nem lenne akkora nagy baj, de a helyi lapban semmi olyan tartalmat nem találtam, ami miatt érdemes lenne kinyitni. A híreket elmondja a polgármester, pár beszámoló helyi kulturális rendezvényről, közcélú információkat közlő keretes hirdetések, egy-két udvarias, de a semmitmondásra gondosan ügyelő interjú. Aztán vége.

6 millió euro hetente. A Rutte-család ennyi pénzt akart megkeresni a magyar piacon, de nem sikerült nekik. Először spontán módon próbálkoztak, majd megbíztak egy irodát, de a tervezett milliós bevételekből egyetlen euro sem érkezett meg. Időközben nagyon sok projektben együtt tevékenykedtünk és tetszett nekik az, amit én dinamikus marketingnek nevezek. Ennek a lényege nagyon egyszerűen az, hogy először meg kell ismerni a célpiacokat, vagyis a megcélzott piac rétegeit, majd a pillanatnyi állapotukhoz képest kell hatékonyan eljárni. Semmi újszerű nincs benne, nem meglepően jól működnek a kampányok. 24 kampányban arattunk közösen sikereket és most felkértek a magyarországi projektjük előkészítésére. Arra kell rájönnöm, hogy miért más a magyarországi célközönség, mi rossz az itteni piacon. Az ugyanis kétségtelen, hogy a baj nagy.