Az utóbbi napokban többször megvádoltak azzal, hogy a fidesz szekerét tolom azzal, hogy már nem állok a kormányváltók/ a baloldal/ az összefogás mellett. Ez az állítás minimum tripla hazugság. Szeretném itt is megindokolni. Ezt itt inkább csak magamnak dokumentálom, a leírtakat már elmondtam pár helyen, pont ott, ahol ez érdekes, nem itt akarok üzengetni.

Első hazugság: „már nem állok mellettük”
A valóság: soha nem álltam mellettük. Még pontosabban az igazság úgy szól, hogy soha nem álltam mellettük SEM. Már 2006 tavasza óta mondogatom, hogy egy hamis dilemmát helyeztek a választók elé. Már akkor az volt a véleményem, hogy gondos tervezéssel felépítettek egy mítoszt, miszerint a magyar politikai élet kétpólusú és a két pólusból az egyiket kell választani, mint kevésbé rosszat.
E mellett azt is gondolom, hogy a magyar politikát impotenciával fertőzték meg. Fokozatosan eljutottunk oda, hogy a politikus egy biorobot. Azt teszi, azt szavazza, azt mondja, azt ismételgeti mantraként, amit beleprogramoznak. Nem árammal működik, hanem a javadalmazásával. Amíg kapja a pénzt, addig a száját befogja, nem hall, nem lát, nem beszél és lehetőleg nem gondolkodik vagy nem hangosan teszi, ha ugyan képes rá. Szolgalelkű, pont ahogy azt az állampolgároktól elvárják.
Éppen ezért soha nem fogadtam el, hogy a politika két félből áll és azt sem, hogy a két fél bármelyike jobb lenne a másiknál. Szerintem mindkettő bebizonyította, hogy egyik sem tud tisztességesebb és kevésbé korruptabb lenni, mint a másik. Egyik sem volt szerintem képes arra, hogy a lakosság, a nép mellé álljon, mindkettőről azt gondolom, hogy a néptől távol helyezkedik el. Nem is olyan véletlen, hogy a „nép” szó kimarad a retorikájukból. Ez a véleményem már 2006 tavasza óta változatlan és soha, egyetlen másodpercre sem bizonytalanodtam el. Medgyessy Péter kissé elbizonytalanított, mert képes volt komolyan venni, hogy egy egész ország miniszterelnöke és tartotta a szavát, de 2004-ben a politika kiközösítette őt, megmutatva mit érdemel az, aki népben gondolkodik.

Amikor 2013-ban elkezdtek puhatolózni az egyik oldalról, hogy segítenék-e nekik, akkor sem politikai természetű volt az ügy. A kampányt tervezték és az a bizonyos oldal az iránt érdeklődött, hogy egy pozitív jellegű kampányban segítenék-e. Az akkori egyeztetéseken előadtam a véleményem a magyar politikai elitről, valamint arról, hogy miért éppen a politikai elit a kerékkötője bármiféle haladásnak a véleményem szerint. Azt is elmondtam, hogy őbennük, akárcsak a jobboldalinak nevezett versenytársukban, a népellenes, haladásellenes, fejlődésellenes, elnyomó, kizsákmányoló erők megtestesítőjét látom, akik nem képesek a megújulásra.
Az egyeztetések során kikötöttem azt is, hogy az együttműködési hajlandóságomnak feltételei vannak. Az első feltételem, hogy díjazásért, fizetésért, bármiféle ellenszolgáltatásért nem vagyok hajlandó dolgozni. Csakis úgy segítem egy párt kampányát, ha nem kapok érte semmit. Erre a megdöbbenést okozó kijelentésemre a második feltételem adott választ. Ez pedig: a saját segítségemet én finanszírozom, a saját pénzemből, ezért cserébe viszont csak olyannak segítek, akivel a politikai elképzeléseink nagyjából 90 százalékban átfednek. Az elképzeléseimben egy kizsákmányolástól mentes humánus társadalom megvalósítása szerepelt, köztük olyan apró, de számomra fontos lépésekkel, mint a bérek rendezése, az elosztási rendszer méltányossá tétele, a képviselők visszahívhatósága, a képviselői frakciófegyelem azonnali eltörlése, a rendőrállam leépítése, a rendőrséget a bűnözők, nem pedig a lakosság felé fordítani (amiről elmondtam, hogy szerintem 2006-ban a kormány kezdte el és a 2010-es kormány nagylelkűen folytatta), a bolthálózatok visszaszorítása a helyi termelők javára, politikusi és rokoni, baráti javadalmazások átalakítása (sőt, leépítése), az elmúlt 25 év országrablóinak törvényes elszámoltatása. Ezek voltak a számomra fix tárgyalási alapok, melyekből nem engedtem.

Olyan 6-7 hónapon át lebegtették a megállapodásunk, eljátszva azt, mintha az általam előadottak iránt nyitottak lennének. Ezzel azonos időben a másik oldal is megkeresett, akiknek kissé támadóbb retorikával ugyanezt elmondtam. Mindkét fél felé kifejeztem, hogy komoly kételyeim vannak afelől mennyire nyitottak, hiszen ha az elképzeléseim átfednek az övéjükkel, akkor a saját politikai térfelük börtönbe kellene vonuljon, nem pedig az Országgyűlésbe. Ezért már az elején megmondtam, hogy szerintem nem fogunk megállapodni, hiszen ellenérdekeltek.
Én olyan politikai erőt támogatnék, amelyik ezt a megjátszott kétpólusú rendszert az összes okádékkal együtt eltakarítja és valóban élhető országot teremtene. Azért, mert mondják, nem hiszem el. Így minkét tárgyalgatás holtpontra jutott és meggyőzhetetlen, alkuképtelen emberként leírtak. A magát jobboldalinak nevezők hamarabb, mint a magukat baloldalinak tartók. Szerintem nem azért, mert közelebb állnának hozzám, hanem azért, mert a belső ügyeikkel voltak elfoglalva (ami szintén egy előre tervezett színjáték volt, csak nem úgy sült el, ahogy akarták).

A második hazugság
Az első álláspontból következik, hogy nem érzek különbséget a magukat jobbra és a magukat balra pozicionálók között. Egy társaság a két banda, akiknek a léte a másik lététől függ. Józan elme nem hinném, hogy választaná az egyiket, ezért szükséges a másik ellenfelet őrültként, megveszekedett hatalommániásként interpretálni, így a tiltakozó szavazatok hullámán már lehetséges választást nyerni. Ebben az értelmezésben bármilyen harmadik oldalnak nincs szerepe, mert az csak a „zsarnok” szekerét tolja, mivel a saját oldaltól vesz el szavazatokat.
Amikor tárgyalgattunk, akkor ezt is kimondtam és soha sem tagadta le egyik tárgyalófél, hogy ez így lenne. Ezen kijelentéseim mellett átsiklottak, hogy „OK, ezt tudjuk mindannyian, haladjunk”. Én azonban nem léptem át felette. Azt gondolom, hogy a magyar társadalom többet érdemel, mint egy ellenszenvre alapozott protestszavazáson át a hatalomba segíteni valakit. Ez a felfogás ugyanis egy eredménnyel jár: egy győztes cím kiosztásával és a „legerősebb ellenzéki szervezet” díj megítélésével, ami azért nem is olyan jelentéktelen díj. Amíg ez a két cím egymás között cserélődik (immáron 1994 óta!), addig nagyon szépen lehet osztozkodni, gyarapodni. Azt gondolom, hogy a magyar társadalomban bőven van harmadik, negyedik, sőt ötödik és hatodik pólus is, nincs szükségünk ilyen erős redukálásra. Látjuk hova vezet.

A kétpártiság egyik eredménye a falu ellehetetlenülése, ami vesszőparipám. A magyarországi falu nem tud úgy élni, hogy csupán egy alacsony értékű kártya a politika kezében. A falunak önállóság kell, hogy saját maga intézhesse az ügyeit. Hiába állítanak fel ilyen-olyan bizottságot, ha a „helyi gazda” szerepkörébe a nagypolitika betette a saját kívülről jött embereit. Egészen más érdekei vannak annak, aki igazi őstermelő és más érdekei vannak azoknak, akik százas/ezres holdnyi nagyságrendekben gazdálkodnak és hálózatoknak szállítanak be. A vásárlónak sem jó, nekünk sem jó, csak nekik, meg a politikai uraiknak.
Úgyhogy én itt nem látok rendszerváltó, kormányváltó, ellenzéki erőket. Az igazi ellenzék a véleményem szerint az, amelyik a kétpártisággal áll szemben, amelyik a népért, a haladásért, az élhető országért dolgozik. Ilyet azonban nem látok a magyarországi politikai kínálatban. Ha tegyük fel, a „baloldal” mellé állok, azzal a mostani kormánypártok politikusainak a további létezését szolgálom. Akár nyernek, akár nem. Ugyanúgy közszereplők maradnak és hatalmuk alapja a "baloldali zsarnok" ellensúlyozása. Ugyanez áll fordított esetben is.
Olyan rendszert sem akarok, amelyik 100 évet akar visszaugrani az időben és olyat sem, amelyik szerint az erősebbé a jog, aki pedig nem elég erős, pusztuljon. Tehát álszentnek tartom a „baloldal” önmeghatározásait, mert mindegyik éppen azt fejezi ki, amit nem csinál – legalábbis így érzem. Nem mintha a jobb oldal más lenne, mivel  szerintem egyik kutya, másik eb…

A harmadik hazugság
Tehát soha nem álltam egyik „nagy” mögött sem, valamint tiltakozom a választási lehetőségek redukálása ellen is, mintha csak 2 lehetőség lenne: fidesz vagy a baloldal. A harmadik hazugság, hogy a választások megoldást jelenthetnek. Illetve jelenthetnének, de nem így.
A választások akkor jelenthetnének megoldást, ha a választásokon lenne értelme szavazni. Most a színjáték része, hogy választunk egy képviselőt. A képviselő utána nem képvisel minket, hanem a pártjának lesz a képviselője. A képviselő abszolút közömbös lesz irántunk és csak az érdekli, amit a párt és a frakció mond. Kb. olyan ez, mintha bemennék a boltba és romlott áruk tucatjaiból lenne csak lehetőségem választani. „Ez van, ebből kell választani”. Tulajdonképpen pártprogramok között kellene választanunk és az adott párt programjának van egy helyi arca, aki felülről lefele, felénk kommunikálja a pártja álláspontját. Képvisel Ő, de nem minket képvisel, hanem a pártját, felénk. Na, ennek van-e értelme????!!!!
Ha a képviselő visszahívható, ha nincs frakciófegyelem, ha kialakítanák a lakossági vélemény kinyilváníthatóságának a rendszerét és a képviselő ez ellen szavazva kockára tenné a visszahívhatóság miatt a székét, na, akkor annak már lenne értelme.

Jelen helyzetben azonban csak a helyi társadalom értelmes önszerveződését látom megoldásnak, amit mi is csinálunk a faluban. Nem hozunk kötelező szabályokat, de megszervezünk helyben jó dolgokat, ami nem diktátum, hanem választható lehetőség. Nálunk a politika elvesztette a súlyát, hiszen már rég nem old meg semmit. Mindenki megtesz annyit amennyit bír, mindenki ad bele amit tud, ismerjük ki, mit ad jó szívvel és ez bőven elegendő. Felismertük, hogy rajtunk múlik tudunk-e normális életkörülményeket teremteni és abszolút kizárjuk a külső tényezőket. Külső tényezők közé soroltuk amit csak lehet. Teljesen önálló, életképes térséget alakítunk ki. Az állam, a politika lassan nem tud olyat tenni, amivel ellehetetlenítse a falulakók életét. Nem tud ránk hatást kifejteni. Ezt látom igazi megoldásnak. Innen kezdve a politika a saját súlya szerint lesz megítélve. Ezt érdemli.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.